Beborultak
Tizenkét kenust mentettek ki a Dunából Visegrádnál.
Tizenkét kenust mentettek ki a Dunából Visegrádnál.
A kőbányai rendőrök keresik a felvételen látható férfit.
A soron kívül elvégzett hatósági boncolás megállapítása szerint a halál nem az intézkedés következtében állt be.
Egy 19 éves lány halt meg tavaly áprilisban, miután az autó, amiben utazott, busznak csapódott Csepelen. Az autó vezetője akkor is eltiltás hatálya alatt állt.
A 46 éves férfi a gyanú szerint sorozatjelleggel követett el bolti csalásokat a fővárosban. Legtöbbször a tulajdonos ismerősének adta ki magát; ezzel több mint félmillió forint kárt okozott.
A szerhasználat veszélyeiről időről-időre muszáj szót ejteni. Jó, ha színes, figyelemfelkeltő formában fogalmazódnak meg az üzenetek a veszélyeztetett korcsoporthoz, még jobb, ha érvényes párbeszéd alakul ki az üzenetek kezdeményezői, és a megszólítottak közt.
Több bűncselekményt is ugyanabban az öltözetben hajthatott végre az a férfi, akit most őrizetbe vettek a XIII. kerületi rendőrök.
A BRFK és a társszervek kedden 82 menekültet fogadtak a fővárosban.
A terézvárosi rendőrök a helyszínen elfogtak egy férfit, aki a kamerafelvétel alapján egy villamosmegállóban kifosztott egy magatehetetlen embert.
A XIII. kerületi rendőrök azzal gyanúsítanak egy férfit, hogy egy idős nő banki megtakarítását akarta megszerezni.