Országos összesítő
Az előző nap eseményei számokban.
Az előző nap eseményei számokban.
Százezer forintos rongálási kárt okozott azért, hogy egy hétszáz forintos bort elvigyen az üzletből. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a jászladányi lakost.
A Karcagi Rendőrkapitányság járművezetés ittas állapotban vétség és járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást egy 55 éves kunmadarasi lakos ellen.
A marcali rendőrök egy helyi férfi ellen indítottak eljárást.
Ketten vertek meg Szeghalmon úgy egy férfit, hogy súlyosan megsérült. Azért bántalmazták, mert nem adta meg kétezer forintos tartozását. A rendőrség az önbíráskodás miatt indult ügy vizsgálatát befejezte.
Az elmúlt 24 óra eseményei számokban.
Muronyban jármű önkényes elvétele bűncselekmény gyanúja miatt, Békésen körözés alapján intézkedtek a rendőrök.
Közlekedési balesetek helyszínén intézkedtek a rendőrök Mezőszilason és Kincsesbányán.
Öt baleset történt.
Két körözött személyt fogtak el és két ittas sofőrt állítottak elő a Vas megyei egyenruhások, továbbá hat közúti közlekedési balesetnél is helyszíneltek az elmúlt 24 órában.