Fokozottan ellenőriztek az edelényi rendőrök
Túlnyomórészt jogszabálykövetők voltak az ellenőrzött állampolgárok, de akadtak kivételek is.
Túlnyomórészt jogszabálykövetők voltak az ellenőrzött állampolgárok, de akadtak kivételek is.
Békés megyében a rendőrök az elmúlt héten tíz gépi és nyolc nem gépi meghajtású járművezetővel szemben intézkedtek, akik a gyanú szerint ittasan közlekedtek.
A nő az egyik pécsi boltban a kasszánál előtte álló anyuka gyermekét akarta megütni, a rendőrök elfogták.
Kábítószer gyanúját keltő anyagot találtak a rendőrök egy gyulai autósnál, a drogteszt pozitív értéket mutatott nála. Emellett a férfit a bíróság körözte, mert nem kezdte meg büntetése letöltését. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.
Heves megyében történt.
Az elmúlt 24 órában történt.
A rendőrök szabálysértési őrizetbe vették a 35 éves önjelölt sofőrt.
Bűncselekmény gyanúja miatt intézkedtek a rendőrök Medgyesegyházán, Vésztőn és Szeghalmon.
Nógrád megyében az elmúlt négy napon négy személyi sérüléssel járó és kilenc anyagi káros balesetnél intézkedtek a megye egyenruhásai.
Ecsegfalván és Békésen balesetnél helyszíneltek a rendőrök.