Speed, fű, ecstasy és kokain
A kőbányai rendőrök három férfit gyanúsítanak kábítószer-kereskedelemmel.
A kőbányai rendőrök három férfit gyanúsítanak kábítószer-kereskedelemmel.
A pilisvörösvári járőrök siettek egy bejelentésre amikor jelzést kaptak, egy helybéli férfi véget akar vetni az életének.
Az embercsempész járművét az M1-es autópályán állították meg. A sofőr elszaladt, őt jelenleg is keresik a rendőrök.
Az autóban 8 illegális migránst szállított a sofőr.
A budapesti nyomozók befejezték az eljárást a férfinak az ügyében, aki a gyanú szerint egy pénzváltót akart kirabolni 2021 novemberében a IX. kerületben.
Viperával és egy gáz-és riasztófegyverrel esett a szórakozóknak egy férfi Százhalombattán. A rendőrök bilincselve előállították.
Büntetőeljárás indult egy 34 éves bosnyák állampolgár ellen, aki öt embernek segített az országhatár illegális átlépésében.
A KR NNI Bűnügyi Technikai Főosztály, valamint az ELKH Energiatudományi Központ munkatársai 162 ország szakértői előtt mutatták be azt az újszerű helyszínelői eljárást, melyet sugárzó anyagokra fejlesztettek ki. Az ENSZ Nemzetközi Atomenergia Ügynökség által szervezett bécsi nemzetközi konferencián tartott bemutató olyan jól sikerült, hogy a magyar nóvum lesz a jövőben az egységes nemzetközi protokoll alapja. A szakmai elismerést tetézi, hogy kollégáinkat meghívták arra a jövőbeli konferenciára is, melyen az új nukleáris törvény irányait fogják megvitatni.
A BRFK és a társszervek csütörtökön 907 menekültet fogadtak a fővárosban. A különvonatokkal Kőbánya felső vasútállomásra érkező menekülteket buszokkal vitték a BOK csarnokba.
A szolgálatot teljesítő rendőrök 2022. április 14-én a 0 óra és 24 óra közötti időszakban összesen 316 határsértőt tartóztattak fel és 307 főt megakadályoztak a hazánk területére történő illegális belépésben.