Őrizetben a széftolvajok
A miskolci rendőrök őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy helyi vállalkozás telephelyére betörve egy csaknem ötmillió forintot tartalmazó széfet tulajdonítottak el.
A miskolci rendőrök őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy helyi vállalkozás telephelyére betörve egy csaknem ötmillió forintot tartalmazó széfet tulajdonítottak el.
Veszélyes közlekedési manővert hajtott végre egy férfi Nógrád megyében, a pár nappal korábban történt halálos baleset helyszínén.
Dr. Tarcsa Csaba r. dandártábornok, műveleti országos rendőrfőkapitány-helyettes, a Készenléti Rendőrség parancsnoka köszönetet mondott kollégáinak az elért eredményekért.
Állampolgári bejelentés alapján fogtak el a rendőrök két férfit, akik engedély nélkül vágtak ki fákat egy váraljai erdőben.
Rövid időn belül átölelhette édesanyját a családjától elszakadt kisfiú.
50 km/h helyett 115 km/h közlekedett Zalában.
A 37 éves férfi a feszültségét egy bérelt járművön vezette le. Kalapácsot is használt a tette során, őt a rendőrök kihallgatták.
A Békés megyei rendőrök Budapesten elfogtak egy férfit, aki a gyanú szerint egy már letartóztatott békéscsabai nőnek rendszeresen adott el kábítószert.
A kinevezett, és megbízott vezetők 2022. március 1-jei hatállyal töltik be új beosztásukat.
A 27 éves szátoki férfi elismerte a lopás vétség elkövetését.