Megölte apát és fiát

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Egy viharvert mobiltelefon és egy nagyotmondás – emiatt kellett két embernek meghalnia. A Pest megyei nyomozók napok alatt kézre kerítették a kétszeres baltás gyilkost, aki apát és fiát végezte ki egy nagykőrösi tanyán. Kegyetlen tragédia az Alföld peremén.

Barbár, iszonyú tett volt a még a 18. életévét be sem töltött fiú és 51 esztendős édesapjának lemészárlása, majd a holttestükkel való elbánás is.

– Április 1-én este érkezett bejelentés egy Nagykőrös külterületén fekvő tanya bérlőjének felnőtt gyermekétől – ismertette Király Richárd alezredes, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályvezetője. – A fiatalember arról számolt be, hogy testvérét, valamint édesapját keresve ment a tanyaépülethez, ahol két elszenesedett holttestet talált. Jelzésére előbb a Nagykőrösi Rendőrkapitányság bűnügyesei érkeztek ki, majd az idegenkezűség felmerülése után mi is a helyszínre vonultunk. Az orvos szakértői vizsgálat a holttesteken külsérelmi behatásokat talált. Tisztázni kellett, hogy a két férfi a tűzben lelte halálát, vagy idegenkezűség okozta végzetüket. Noha elméleti lehetőség lett volna rá, hogy véletlenül keletkezett tűzben haltak volna meg, ennek valószínűségét már a nyomozás elején a nullához közelítettük. Túl azon, hogy rendkívül csekély esélyét láttuk, hogy két ember egyidejűleg, egymástól méterekre ugyanolyan balesetet szenved. Ráadásul az egyik áldozat közelében egy fejszét is találtunk, ami szinte egyértelműen az erőszakos cselekmény igazolása felé terelte az eljárást.

A boncolás megerősítette a zsaruk előzetes gyanúját: mindkét férfi sebesülését valószínűleg a fejszével fejükre mért ütés okozta. A zsaruk meghallgatták az elhunytak rokonait, és rekonstruálták utolsó, ismert tevékenységüket.

– A bejelentő elmondta, hogy a szóban forgó tanyát Nagykőrös egy másik pontján élő családja, mint tágasabb lakóhelyet kibérelte annak tulajdonosától – folytatta a tudomásukra jutott háttérrel Szépvölgyi Ádám főhadnagy, a megyei rend­őr-főkapitányság főnyomozója. – Mivel az épület meglehetősen romos állapotban volt, a család odaköltözésük előtt azt igyekezett saját erőből rendbe hozni. A két családtag is ezzel a szándékkal ment oda március 31-én, hogy a tanyát és a környezetét rendezgessék, alakítgassák. Az otthon maradottaknak feltűnt, hogy az éjszakát is kint töltötték, mert erre korábban nem volt példa. Az viszont már aggodalommal töltötte el őket, hogy az apjával dolgozó fiú a telefonját sem veszi fel. Ezt követően ment el megnézni a másik testvér április 1-én, hogy mi történhetett velük, így fedezte fel a bűncselekményt.

– Az említett mobilkészüléket vagy a tűzben megégett maradványait sem találtuk a helyszínen, ezért az adatgyűjtéssel párhuzamosan a telefont is keresni kezdtük – vette át a szót Pusztai Roland százados, kiemelt főnyomozó. – Megbizonyosodtunk arról, hogy a készüléket használják, és lokalizálni is tudtuk a helyzetét. Egy nagykőrösi ingatlan került a látókörünkbe. Ekkor azonban még nem tehettünk egyenlőségjelet a mobil használója és a bűncselekmény elkövetője közé, hiszen vásárolhatta, akár találhatta is. A Nagykőrösi Rendőrkapitányság egy lopási ügyben egyébként is eljárási cselekményt folytatott az ingatlanban, velük együtt vonultunk ki a Romániából betelepült családhoz április 7-én. A kutatás során előkerült a telefon. A famíliából egy 19 éves férfit jóformán kérdeznünk sem kellett, hogy kié a készülék. Míg a többiek semmilyen reakciót nem tanúsítottak a telefon előkerülésekor, V. Csaba láthatóan feszültté vált. Előállítottuk a rendőr-főkapitányságra, ahol kihallgatása során a két emberen elkövetett gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett.

A fiatalember elmondta a nyomozóknak, hogy március 31-én délután kerékpározott a tanya felé, és mozgást látva betért az udvarra. Cigarettát kért a bent lévőktől, majd felajánlotta segítségét az ott végzett favágáshoz. Vallomása szerint a fiatalabb tulajdonos ekkor mutatta meg neki a mobiltelefonját. Azt állította, hogy mind ő, mind a családja tele van pénzzel – ez az állítás nem volt igaz, ám a két embernek pont emiatt kellett meghalnia. V. Csaba a hallottak után azonnal a fiú ellen fordította az akkor már nála lévő fejszét, és a földre hanyatló áldozattól elvette a telefonját. Ezután bement az épületbe, ahol hasonló módon fejbe vágta az idősebb férfit is, majd átkutatta a táskáját. Pénzt nem talált, így mindössze a mobilt zsebre téve elbiciklizett. A kettős gyilkosságot elkövető V. Csaba a nyomok eltüntetése céljából gyújtott tűzről nem beszélt. A zsaruk őrizetbe vették, több emberen elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult ellene eljárás. A bíróság április 9-én – a rendkívüli járványhelyzetre tekintettel – videó útján megtartott távtárgyaláson rendelte el letartóztatását.            SZILÁGYI ATTILA

FOTÓ: SZABÓ GABRIELLA, RENDŐRSÉG

<< Vissza az előző oldalra