Bűnügyek

Jó felé kanyarodott

Hazafelé tartva érte tetten egy váci nyomozó azt a párost, akik a település külterületén használt gumiabroncsokat dobáltak ki épp kocsijuk rakteréből.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Megyei Rendőr-főkapitányság

Négy óra

Ennyi idő elegendő volt a nagykátai zsaruknak, hogy kézre kerítsék azt a nőt, aki egy 90 éves asszonyt rabolt ki Tápiószecsőn.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Megyei Rendőr-főkapitányság

Lezárt akta: „Addig ütlek, amíg meg nem halsz”

A Pest megyei vizsgálók vádemelést javasolnak az ellen a férfi ellen, aki a gyanú szerint egy jelentősebb italozást minden ok nélkül vitává alakított, majd ököllel, bicikli pumpával összeverte 44 éves rokonát. Az eljárás egy másik ügyével szélesedett: feleségét rendszeresen, várandósan is bántalmazta.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Megyei Rendőr-főkapitányság

Felszámolták

Percek alatt rendőri egységek leptek el egy kerepesi utcát, ahol két család tagjai estek egymásnak. Lövések is dördültek, hárman megsérültek, három embert őrizetbe vettek.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Megyei Rendőr-főkapitányság

Lezárt akta: nem kicsit szélesítették

Hét gyanúsított, 42 betörésből álló sorozat, 45 milliós kárérték - a Pest megyei vizsgálók vádemelést javasolnak egy 2020 szeptemberében lekapcsolt csapat tagjai ellen. Aprólékos felderítés, egy cipő-, egy eszköz-, vagy egy keréknyom töredéke is jelentőséggel bírt.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Megyei Rendőr-főkapitányság

Lezárt akta: milliós átverés

Internetes vásárlás, több százezer forintos előre utalás ismeretlennek, futás a pénz után, majd csalódott rendőrségi feljelentés. A szentendrei nyomozók már az elején tudták, nem állnak meg egy rendbeli gyanúsításnál – hat lett belőle.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Megyei Rendőr-főkapitányság

Lezárt akta: élet elleni támadássá minősítve

Jármű önkényes elvételének indult, emberölés kísérleteként zárult az a büntetőeljárás, amelyet most fejeztek be a Pest megyei vizsgálók. A gyanú szerint a 32 éves pándi férfi szemet vetett 71 éves áldozata autójára, amelyet nem pénzzel, késszúrásokkal akart birtokba venni.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Megyei Rendőr-főkapitányság

Bilincsben, 16 évesen

A gödöllői rendőrök elfogtak és 20 rendbeli lopással gyanúsítottak meg egy nagykőrösi kamaszt. Nem volt finnyás, az édességtől a dínós gyerekágyneműn át a hajvágógépig mindent vitt, ami megtetszett neki.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Megyei Rendőr-főkapitányság

Lezárt akta: Elköltötte a valamikori egyház pénzét

A szentendrei rendőrök befejezték annak az 52 éves nőnek az ügyét, aki a gyanú szerint elsikkasztotta egy egyházi jogállásától megfosztott egyesület vagyonát, majd a 30 millió forinttal sajátjaként rendelkezett.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Megyei Rendőr-főkapitányság

Lezárt akta: ellopta, mert megtetszett

Vádemelést javasolnak a monori rendőrök annak a 30 éves pilisi férfinek az ügyében, aki zsákba gyömöszölve lopta el ismerőse galambjait. Lábbelije nyomait követve találtak rá a járőrök tettesre és zsákmányára.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Megyei Rendőr-főkapitányság