Aki bújt, aki nem
Egy 47 éves, többszörösen körözött férfi falba vájt rejtekhelyét egy szekrény tette észrevehetetlenné. Mostanáig.
Egy 47 éves, többszörösen körözött férfi falba vájt rejtekhelyét egy szekrény tette észrevehetetlenné. Mostanáig.
Emberölés bűntett kísérlete miatt volt bűnügyi felügyelet hatálya alatt P. P. decsi lakos, aki a lakhatásért cserébe dolgoztatott és rendszeresen bántalmazott egy 59 éves férfit. A Tolna vármegyei nyomozók kényszermunka és életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt vették őrizetbe.
A salgótarjáni nyomozók őrizetbe vették azt a 42 éves férfit, aki Karancskesziben követett el több vagyon elleni bűncselekményt.
Egy 30 éves gyanúsított kiskorú unokahúgáról készített és osztott meg felvételeket az interneten. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kibernyomozói elfogták, a bíróság letartóztatta.
Munkaadóját bántalmazta, majd elvitte a kocsiját és a pénzét egy 28 éves román férfi, akit több hónap körözés után elfogtak a kiskunfélegyházi rendőrök.
Egy törökszentmiklósi férfi meg akart erőszakolni egy fiatal nőt az utcán.
Egy napon belül visszakapta pénzét az az encsi nő, aki elhagyta bankkártyáját, amiről több mint 400 ezer forintot vettek le jogtalanul.
A gyöngyösi rendőrök a helyszín közelében elfogták a gyanúsítottat.
A szombathelyi rendőrök nyomozása eredményeként a TEK műveleti egységei fogták el azt a férfit, aki társával többrendbeli rablást követett el a megalapozott gyanú szerint.
Egy 46 éves férfi hamis ígéretekkel tévedésbe ejtett egy baracsi lakost, akinek ingatlana tulajdonrészét ajándékozási szerződéssel a gyermekére íratta, miközben a sértettet veréssel fenyegette meg, és anyagi bevételeitől is megfosztotta.