Zala vármegyei összefoglaló
Az elmúlt 24 órában történt.
A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a szolgálatban lévő állomány nyolc főt fogott el, és négy személyt állított elő. Biztonsági intézkedés kettő esetben történt. Szabálysértési feljelentéssel 18 alkalommal éltek a zalai rendőrök, helyszíni bírságot 51, míg közigazgatási bírságot 21 alkalommal szabtak ki.
Az egyenruhások 2024. január 24-én 19 óra 50 perckor Nagykanizsán, a Garay utcában ellenőrizték egy személyautó vezetőjét. Az igazoltatás során megállapították, hogy a 23 éves sofőr annak ellenére ült volán mögé, hogy soha nem rendelkezett vezetői engedéllyel. Az egyenruhások a férfit előállították a Nagykanizsai Rendőrkapitányságra, majd engedély nélküli vezetés szabálysértés elkövetése miatt őrizetbe vették.
A járőrök 2024. január 25-én 5 órát követő percekben Hévízen, a Nagyparkoló téren vontak intézkedés alá egy személyautóval közlekedő 59 éves helyi lakost. Az igazoltatáskor felmerült a gyanú, hogy a férfi alkoholt fogyasztott a vezetés megkezdése előtt, amit a vele szemben alkalmazott alkoholszonda igazolt. A sofőrt az egyenruhások elfogták, és további mintavétel céljából előállították a Keszthelyi Rendőrkapitányságra. Ellene százharmincezer forint közigazgatási bírságot szabtak ki az ittas vezetés miatt.
Felhívjuk a figyelmet, hogy az ittas vezetés kiemelt baleseti kockázati tényező. Fontos hangsúlyozni, hogy a kialakult tévhitekkel ellentétben már egy pohár szeszes ital elfogyasztása is számít; az alkohol kis mennyiségben is olyan élettani hatásokat válthat ki, amelyek a biztonságos közlekedéssel nem egyeztethetők össze.
Aki alkoholfogyasztást követően volán mögé ül nemcsak saját, hanem mások életét, testi épségét is veszélyezteti!
…hogy mindenki hazaérjen!