Országos összesítő
Az előző nap eseményei számokban.
Az előző nap eseményei számokban.
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai a Mosoni-Dunán és a Rábán is ellenőrzik a vízirendészeti- és fürdőzési szabályok betartását.
Az előző nap eseményei számokban.
Többször is törvényt szegett az a férfi, akit a Szegedi Rendőrkapitányság munkatársai őrizetbe vettek.
Korábbi munkaadóját lopta meg egy jászberényi gyanúsított, aki közel négyszázezer forint értékű szerszámot vitt el a műhelyből.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatósága 2024. július 05. napján a Vizsolyi Horgásztónál csapatépítő céllal megtartotta az első Rendészeti Igazgatóság Napját.
Az állatokat is védeni kell a nyári hőség káros hatásai ellen. A legfontosabb, hogy állatot soha nem szabad egyedül hagyni az autóban, mert néhány perc alatt a gépjármű extrém forróvá válhat, és kedvencük a hőgutában életét veszítheti!
Az elmúlt nap eseményei számokban.
Az elmúlt 72 órában történt.
Elvette, majd jogtalanul használta a sértettek bankkártyáit egy férfi Szegeden. Az ügyben indult nyomozás lezárult.