Forgalomkorlátozás Újpesten
Időszakos forgalomkorlátozás lépett életbe a IV. kerületben.
Időszakos forgalomkorlátozás lépett életbe a IV. kerületben.
A jogosítvány nélkül száguldozó fiatal előállítását követően a mentőknek vagy az őt megvizsgáló orvosnak sem említette, hogy megverték volna. Azt mondta, menekülés közben az autóban ütötte be a fejét, amit az orvosi vizsgálat is alátámasztott. A Budapesti Rendőr-főkapitányság visszautasítja az alaptalan vádaskodást.
A Pest megyei autópályás rendőrök elmúlt két napjának termései.
Labdarúgó-mérkőzés miatt ideglenes forgalomkorlátozás lesz 2022. január 29-én és január 30-án Budapesten.
Csak a szerencsén múlt annak a hölgynek az élete, aki a sorompó zárt állapota és tilos jelzése ellenére a vasúti sínekre hajtott autójával Putnokon, majd az érkező tehervonat elől a szemközti sorompót is megrongálva lehajtott a pályatestről.
Kecskemét közelében fokozott figyelemmel közlekedjenek!
A nyíregyházi rendőrök drónt is bevetettek, hogy biztonságosabbá tegyék a közlekedést a szabolcsi megyeszékhelyen.
A miskolci rendőrök előállították a férfit.
A kazincbarcikai rendőrök előállították azt a férfit, aki három órán belül kétszer is ittasan vezette gépjárművét.
Befejezték a rendőrök az eljárást annak a férfinak az ügyében, akit Oroszlányban értek tetten bódult vezetésen.
Rövid, de velős pályafutása alatt öt kihágást halmozott fel a somogyszentpáli sofőr.
A Heves megyei rendőrök célja a balesetek megelőzése.
Az egyenruhások több szabályszegővel szemben is intézkedtek az akció során.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai 22 ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból, mielőtt még balesetet okozhattak volna. Ezek közül a hatóság 14 esetben büntetőeljárást kezdeményezett.
Kijelölt gyalogos-átkelőhelyen ütött el két nőt egy gépkocsivezető Tatán.
Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a soproni rendőrök.
A komáromi rendőrök kora reggel ellenőrizték azt a járművet, aminek 60 éves sofőrje ittasan vezetett.
Közlekedési nézeteltérés miatt ütött bele egy motoros a mellette haladó személygépkocsi visszapillantó tükrébe Nagyszénáson. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.
A rendőrök néhány óra alatt 33 esetben tapasztaltak jogsértést.
A sofőrökkel szemben közigazgatási bírságot szabtak ki.