Civil autós és drónos ellenőrzés a biztonságosabb közlekedésért
Összehangolt akció Kaposváron és környékén, több mint százötven szabálysértővel szemben léptek fel a somogyi rendőrök.
Összehangolt akció Kaposváron és környékén, több mint százötven szabálysértővel szemben léptek fel a somogyi rendőrök.
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság forgalomellenőrzői közigazgatási bírságot szabtak ki, valamint büntetőpontot állapítottak meg a gyorshajtó sofőrnek.
A sofőr ellen a kaposvári rendőrök eljárást indítottak.
A rendőrök összesen 39 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.
Az elmúlt három napban hat ittas járművezetőt szűrtek ki a Vas megyei rendőrök a forgalomból. Többen balesetet is okoztak.
A kiskőrösi és a kiskunhalasi rendőrök is vádemelési javasolnak egy-egy férfivel szemben, akik jogerős eltiltás hatálya alatt vezettek.
A sofőr ellen a siófoki rendőrök eljárást indítottak.
A rendőrök a szajoli kereszteződésnél alig két óra alatt hét tilos jelzésen áthajtó sofőrrel szemben intézkedtek.
A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A komáromi rendőrök egy helyi lakost ellenőriztek, akivel szemben pozitív lett a kábítószerteszt.
A Tatai Rendőrkapitányság területén végeztek sebességellenőrzést az egyenruhások.
A debreceni rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
A vezetői engedélyét a Bács-Kiskun megyei rendőrök a helyszínen elvették, és vele szemben büntetőeljárást kezdeményeztek.
A Pest megyei rendőrök az elmúlt napokban sem tétlenkedtek: több, mint egy tonna túlsúly, 500 ezer forint bírság.
Több közlekedési baleset is történt Zala megyében.
A BRFK és a BKK munkatársai ismét közös akciót tartottak a fővárosban.
A Kunszentmiklósi Rendőrkapitányság Rendészeti Osztályának munkatársai őrizetbe vették a notórius bűnelkövetőt.
Felborult autójával egy 34 éves férfi.
Próbált meglépni, de mindhiába. A budaörsi rendőrök elfogták azt a 24 éves férfit, aki eltiltás hatálya alatt vezetett járművet, menekülése közben szalagkorlátnak ütközött.
A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság befejezte a baleset vizsgálatát.