Zsaru magazin

Tárgyeset – a Rendőrmúzeum bemutatja 6.: Felvevőkanál és ujjmerevítő

A bűnügyi nyomozások során – legyen az emberölés, öngyilkosság vagy baleset –, ha a helyszínen ismeretlen holttestre bukkannak, a szemlét lefolytató technikusok feladata, hogy rögzítsék a halott ujjnyomatát, így lehetővé válik a személy kilétének megállapítása, amely az egész nyomozást előreviheti.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Zsaruk a körzetből: Meggyőző segítő

Novák Zsolt főtörzsőrmester, a Marcalihoz tartozó Boronka és Gyótapuszta, illetve a közeli Csömend körzeti megbízottja csak segítségnyújtó hivatásban tudta elképzelni magát, amit nem csak tettekkel gyakorol. Rábeszéléssel érte el, hogy bűnre hajlamos egyének átigazoltak a munka világába.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Kerekek, vázak, bűnök

A tolvaj előbb biciklikereket lopott, mellé egy vázat hátsó kerékkel, később elvitt egy kerékpárt egyben is. A darabokat összegyógyította, majd mindkét kerékpárt eladta. Előbb a kétkerekűek lettek meg, később az elkövető is.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

A legismertebb marcali regényíró

Biró Zoltán alezredes, a Marcali Rendőrkapitányság vizsgálati osztály helyettes vezetője eddig 11 kincsvadászós történelmi kalandregényt írt, de boltban csak az első volt kapható, azóta rendelni lehet tőle. Ez a szenvedélye, és a családi üdüléseket is oda szervezi, ahol témát szeretne gyűjteni. A borítóknál a kollégák hozzátartozói is besegítenek.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Összefogás a vasúti dézsma ellen

A rendőrség a MÁV Zrt. és a Rail Cargo Hungaria Zrt. munkatársaival közösen tartott területbejárást április 4-én Budapesten, a Ferencvárosi rendező pályaudvar területén a vasúti dézsma elleni közös fellépés jegyében.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Kutyák a várban

Néhány napja az egri vár a megszokottak mellett egyéb látványosságot is kínált a látogatóknak. A Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság kutyavezetői képzést tartottak a történelmi helyszínen.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Amerikában bevált a Batman-kütyü

Jelenleg 63 országban használnak BolaWrap kényszerítő eszközt a rendvédelmi szervek, a legtöbbet az Egyesült Államokban. A horgonyos kevlárlasszót kilövő Batman-kütyü csak hámsérülést okozhat, és ittas, bódult, illetve pszichésen zavart egyének elfogásánál alkalmazzák, Amerikában egyre több van belőlük.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Ami nekem nem jó, az másnak sem

Több mint két évtizeden át volt a Békéscsabai Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője Benedek Barnabás ezredes. Nem megkövetelte, hanem kiérdemelte a tiszteletet azzal, hogy úgy bánt munkatársaival, ahogyan neki is jólesik, ha vele bánnak. Cserébe utolsó munkanapján szűnni nem akaró tapsot, egy folyosónyi szeretet és egy kiskocsinyi Sport szeletet kapott.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Még buszsofőrnél is jelzett a szonda!

A húsvéti időszakban elrendelt fokozott közúti ellenőrzés fókuszában annak vizsgálata állt, hogy a járművezetők fogyasztottak-e alkoholt. Elég sokan ittak, és köztük még buszsofőr is volt.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

A bunyós

„Állhatnék a sötét oldalon is” – mondja Kovács Richárd főtörzsőrmester, és mosolyog. Aztán elmeséli, hogyan futott végig az élete a bűn csábításától a rendőri hivatásig. Ma a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság egyik körzeti megbízottja. A bunyós. Így ismeri mindenki. Pedig már régen nem bunyózik. Viszont népszerű edzéseket tart a környékbélieknek.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin