Lezárt akta: más bankkártyáját használta
A győri rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a nőnek az ügyében, aki talált bankkártyával rendezte a számláit.
A győri rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a nőnek az ügyében, aki talált bankkártyával rendezte a számláit.
A 18. születésnapját ünneplő dombóvári fiú azt gondolta, hogy felnőttként sokkal több mindent megtehet, mint korábban, ezért születésnapja éjszakáján Dombóváron több autó visszapillantó tükrét lerúgta, megrongált egy kaputelefont és pár száz forintért még egy kocsit is feltört.
Hónapok óta bujkált a hatóságok elől a körözött nő.
A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya bíróság elé állítási javaslattal fejezte be a moldáv állampolgárságú férfival szemben folytatott büntetőeljárás vizsgálatát.
Az újpesti rendőrök elfogtak egy férfit, aki ellen tíz körözés volt kiadva.
Az oroszlányi rendőrök fél napon belül elfogták az elkövetőket.
Több hónapon keresztül dézsmálta egy sportlétesítmény raktárhelyiségét az egyik biztonsági őr Szegeden. Lopás miatt kell felelnie.
Fogolyszökése után kábítószerrel a zsebében sétált be egy férfi az erzsébetvárosi rendőrkapitányságra, ahová barátnőjét állították elő lopás miatt.
A rendőrök néhány órán belül elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki a megalapozott gyanú szerint olyan súlyosan bántalmazta egy idős ismerősét Csernelyben, hogy a helyszínen elhunyt.
A felsőzsolcai nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki azt a két fiatalembert, akik közel kétmillió forint értékben antik tárgyakat tulajdonítottak el.