Lezárt akta: más bankkártyáját használta

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A győri rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a nőnek az ügyében, aki talált bankkártyával rendezte a számláit.

Egy 50 éves férfi 2022. augusztus 5-én tett bejelentést a rendőrségre arról, hogy Győrben a Királyszéki úton lévő bevásárlóközpontnál – miközben autójába pakolt vásárlása után – elhagyta a bankkártyáját, amivel az elvesztés után valaki több alkalommal vásárolt.  Mire a kártyát a sértett letiltatta, már több tízezer forint kára keletkezett. Az eljárás során a Győri Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai rövid időn belül azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 53 éves nőt, akit információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntette miatt gyanúsítottként hallgattak ki. A győri nő a bűncselekmény elkövetését elismerte, kihallgatásakor elmondta, hogy ő találta meg a parkolóban a bankkártyát, amellyel először a benzinkúton fizetett, majd a dohányboltban is ezzel rendezte a számlát.

A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek. 

 

 

<< Vissza az előző oldalra