Közhatalom gyakorlásával vagy közvagyon kezelésével kapcsolatos kiemelt bűncselekmények anonimizált határozatai
Az anonimizált határozatok elérhetőségéről az alábbi tájékoztatást adjuk.
Az anonimizált határozatok elérhetőségéről az alábbi tájékoztatást adjuk.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatói többek között információkat kaptak a rendőrség szerepéről, szolgálati ágairól, a csapatszolgálati feladatokról, és betekintést nyerhettek az ügyeleti rendszerek tevékenységeibe is.
A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság – a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Dékáni Árpád Technikumával együttműködve – szakismereti versenyt szervezett a rendészeti képzésben részt vevő diákoknak.
Járási Közbiztonsági Egyeztető Fórumot tartottak Pécsett.
Számos rendőrségi dolgozó élt az önkéntes véradás lehetőségével.
Budapest korábbi rendőrfőkapitányát – stílusosan – korabeli rendőrségi gépjárművel látogatta meg Dr. Terdik Tamás r. vezérőrnagy, Budapest rendőrfőkapitánya és Almagro Carmen r. ezredes a főkapitány gazdasági helyettese.
A Nógrád- és Pest megyei, valamint a szlovák rendőri vezetők tartottak egyeztetést az államhatár rendjéről.
314 kolléga adott vért a Magyar Vöröskereszt és a Budapesti Rendőr-főkapitányság együttműködésével szervezett kétnapos véradáson.
A járás közlekedésbiztonsági és közbiztonsági helyzete, a kapcsolati erőszak, az online csalások megelőzése és a toborzás volt az értekezlet fő témája.
A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője elismeréseket adott át több munkatársának.