Új projekt a bűnmegelőzésért

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztálya a személy- és vagyonbiztonság fokozása érdekében indította útjára programját az építészet szakembereinek bevonásával.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság „A biztonság kedvéért…” című, „A személy- és vagyonbiztonság fokozása Nógrád megyében” alcímű pályázatot valósít meg, amelynek egyik kiemelkedő programeleme az építészeti bűnmegelőzés. A rendőrség a projekt előkészítése során együttműködési megállapodást kötött a Nógrád Megyei Kormányhivatallal, illetve megvalósítóként az Építésügyi Osztállyal, valamint a Nógrád Megyei Építész Kamarával.

A Medve Judit rendőr alezredes, a bűnmegelőzési alosztályvezető a program megvalósításának első lépéseként építészeti bűnmegelőzési szakmai megbeszélést tartott a Balassagyarmati Közös Önkormányzati Hivatal dísztermében a balassagyarmati és rétsági járásra vonatkozóan. A megbeszélésen részt vett többek között a Nógrád Megyei Kormányhivatal képviseletében Domonkos György állami főépítész, Kovács Gábor Nógrád Megyei Építész Kamara alelnöke, Moór Mátyás főépítész, a Balassagyarmati Önkormányzat Közös Hivataltól.

A közeljövőben a megye valamennyi járásában szerveznek hasonló témájú munkacsoporti értekezletet, melynek célja az építészet és a bűnmegelőzés területén dolgozó szakemberek közötti egyeztetés.

 

<< Vissza az előző oldalra