Előzetesben a rabló

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Debrecenben akarta kirabolni áldozatát, az a férfi, akit a rendőrök rövid időn belül elfogtak. A bíróság elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2014. május 8-án 13 óra 45 perc körüli időben egy fiú sétált az egyik barátjával Debrecenben, a Csapó utcán, amikor egy férfi odalépett hozzájuk és kért egy szál cigarettát. Miután a fiú adott neki egyet, az ismeretlen követte őket, majd egy újabb szálat kért, melyet már nem kapott, a fiú barátja pedig ezt követően tovább sétált. A tettes felszólította a sértettet, hogy akkor adjon neki 200 forintot, de pénzt sem kapott. A rabló ezután megmutatta a kabátja zsebében lévő kést a 19 éves megrémült fiúnak, majd kiabálni kezdett vele és tovább követelőzött. Az áldozat ennek hatására át akarta volna adni a nála lévő 30 forintot és egy doboz cigarettát, azonban ezt a támadó agresszívan visszautasította.

Ezt követően a sértett gyorsan elszaladt a helyszínről. Futás közben a fiú meglátta az utcában járőröző rendőröket, akiktől segítséget kért. A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Osztály egyenruhásai a kapott személyleírás alapján rövid időn belül azonosították a tettest, akit az egyik közeli autóbuszmegállóban elfogtak. A városi rendőrkapitányságra előállított 22 éves R. Kálmánt a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki. A rendőrség által bűnügyi őrizetbe vett terheltet a Debreceni Járásbíróság 2014. május 10-én előzetes letartóztatásba helyezte.

A Debreceni Rendőrkapitányság a helyi lakossal szemben – fogva tartása mellett – rablás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.

<< Vissza az előző oldalra