KMB: Rabolt, majd elbújt

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Élettársa lakásának konyha pultja alá bújt el az a férfi, akit a tiszaújvárosi körzeti megbízottak elfogtak.

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást R. Ádám 28 éves körömi lakossal szemben.

A gyanúsított 2016. augusztus 10-én 20 óra 40 perckor egy girincsi buszmegállóban egy 21 éves helyi fiatalembert felszólított telefonja átadására. A sértett azonban ennek nem tett eleget, ekkor a gyanúsított kétszer ököllel arcon ütötte, majd elvette a telefonját és pulóverét. A támadás során a sértettnek 8 napon belül gyógyuló sérülése keletkezett.

A bevezetett rendőri intézkedések eredményeként a jó személy- és helyismerettel rendelkező helyi körzeti megbízottak egy órán belül azonosították, majd élettársa lakásán elfogták a konyhapult alatt rejtőzködő rablót.

A gyanúsítottat a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányág kihallgatását követően bűnügyi őrizetbe vette és a nyomozók előterjesztéssel élnek előzetes letartóztatásának indítványozására is az illetékes járási ügyészségen.

<< Vissza az előző oldalra