Őrizetben az autófeltörő

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy 32 éves férfit hallgattak ki gyanúsítottként a bátonyterenyei rendőrök.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2016. szeptember 6-án 18 óra 10 perckor tettek bejelentést, miszerint Bátonyterenyén a temető közelében feltörtek egy személygépkocsit. Az ismeretlen tettes megrongálta az autó zárját, majd kifeszítette az ajtó szélvédőkeretét, amikor a riasztó megszólalt, ezért a helyszínről elmenekült. 

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság és a Bátonyterenyei Rendőrkapitányság munkatársai a széleskörű adatgyűjtés eredményeként a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható F. Márk 32 éves váci lakost beazonosították, ellene elfogatóparancsot bocsátottak ki. A férfit a Budapesti Rendőr-főkapitányság XIII. kerületi Rendőrkapitányság járőrei 2016. szeptember 29-én Angyalföldön elfogták. 

A nyomozók a Bátonyterenyei Rendőrkapitányságra előállított F. Márkot lopás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették. A hatóság kezdeményezte a férfi előzetes letartóztatását az illetékes ügyészségen, egyben vizsgálja, hogy hasonló jellegű bűncselekmények elkövetésével összefüggésbe hozható-e.

<< Vissza az előző oldalra