Bűnügyek

Sorozattolvaj őrizetben

A pásztói rendőrök elfogták azt a 21 éves férfit, aki autóbuszokat tört fel, gépkocsikból lopott és több ingatlanba betört.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lezárt akta: Portalanítás után elporolt az ékszerekkel

A szekszárdi rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, mely egy decsi nővel szemben indult, aki több lakásból is aranyékszereket tulajdonított el, volt ahonnan több alkalommal is lopott.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Felelnie kell a lopásokért a kunszentmiklósi tolvajnak

A Kunszentmiklósi Rendőrkapitányság nyomozói beazonosították és kihallgatták a férfit, aki 2,5 hónap alatt 7 vagyon elleni bűncselekményt is elkövetett a településen.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lezárt akta: „Nem tudom, hogy elkövettem-e, mert nagyon be voltam rúgva”

Az érdi rendőrök befejezték annak a 40 éves férfinak az ügyét, aki a gyanú szerint szóváltás követően egy tapétavágó késsel megsebesítette áldozata hasát és lábát, sőt, kerékpárjának kerekét is kiszúrta.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Különösen kegyetlen

A budapesti rendőrök percekkel az életveszélyes utcai támadást követően elfogták a feltételezett elkövetőt. A tavaly nyáron történt brutális bűncselekményről egy arra közlekedő autó fedélzeti kamerája felvételt is készített. Az emberölés kísérlete miatt folytatott nyomozást most fejezték be a fővárosi rendőrök.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Áramlopással biztosították a marihuánaültetvényhez a villamosenergiát

A drogtermesztő és egyben dílerként is „dolgozó” párost a KR NNI miskolci nyomozói egy hete fogták el, s azóta már letartóztatásuk mellett folyik velük szemben a büntetőeljárás.  

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda

Klímát lopott, hűvösre került

Klímaberendezést lopott egy csanyteleki házból egy helybeli férfi. A rendőrök elfogták.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Állatkínzás miatt kell felelnie

A megalapozott gyanú szerint a férfi kismacskákat dobott ki egy kukába Hajdúsámsonban. A rendőrök előállították és büntetőeljárást indítottak vele szemben.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lezárt akta: fiús társkeresőn regisztrálta bosszúból volt barátját

Meg akarta leckéztetni egyikük exét az a két fiatal nő, akik ellen a ceglédi vizsgálók befejezték az eljárást. Közzé tették a férfi fotóját, nevét, lakhelyét és érdeklődési körét. Az első ismerkedőnél jött a döbbenet, majd feljelentést tett.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Őrizetben a féltékeny gázoló

A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki azt a miskolci nőt, aki előzetes szóváltást követően autójával ittasan elütötte élettársát.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság