Bűnügyek

Hiteltelen hitel

85 millió forinttal károsított meg több pénzintézetet egy bűnszövetség, melynek tagjai hamis számlakivonatok és munkáltatói igazolások segítségével vettek fel hiteleket. A budapesti nyomozók eddig 22 gyanúsítottat hallgattak ki, a főszervező ellen körözést adtak ki.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Lecsaptak

Gyanútlan áldozataitól, különböző mesékkel csalt ki több százezer forintot egy 57 éves férfi, a budaörsi rendőrök berekesztették a folyamatot.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kifosztás miatt kell felelnie

A jászsági rendőrök őrizetbe vettek egy jászapáti férfit, aki bántalmazást követően elvette áldozata mobil telefonját.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Szétnézett és ellopta a telefont

A szécsényi rendőrök előállították azt a nőt, aki egy felügyelet nélkül hagyott mobiltelefont lopott el.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nyílt utcán szúrta meg ismerősét

Az 56 éves férfi ellen emberölés kísérlet gyanúja miatt folytattak nyomozást a hajdú-bihari rendőrök.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bűncselekmény lett a papírmunka vége

A csepeli nyomozók befejezték a nyomozást egy férfival szemben, aki a gyanú szerint hamisított okiratokkal íratott át egy korábban megvásárolt motorkerékpárt.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Fél órán belül rendőrkézen

A Budapesti Rendőr-főkapitányság beosztottai rekordidő alatt elfogták azt a férfit, aki a gyanú szerint seprűnyéllel és gázsprayvel támadott áldozataira Soroksáron.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Lekapcsolva a nyírbogdányi terjesztők

Pelenkába rejtették a kristályt.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Negyed órán belül elfogva

Egy szolnoki férfi az elmúlt hónapban több vagyon elleni bűncselekményt követett el lakhelyén, utoljára egy katalizátort próbált meg eltulajdonítani. A rendőrök őrizetbe vették.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság