Bűnügyek

Idős embereket fosztott ki – lecsukták

A Kecskeméti Rendőrkapitányság munkatársai felkutatták a férfi összes áldozatát. A gyanúsított jelenleg is letartóztatásban van.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Alvást színlelt

A belvárosi rendőrök még a helyszínen elfogták azt a férfit, aki feltört egy kisbuszt az V. kerületben.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Lezárt akta: eltolták volna

Három nő ellen javasolnak vádemelést a monori rendőrök egy lopási ügyben. Egyikük alig múlt 16 éves az elkövetéskor.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vigyázzon a jelszavaira, kódjaira!

Volt élettársa e-mail fiókjába és Facebook profiljába lépett be egy férfi, a nő nevében üzeneteket is küldött másoknak. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

„Összekapaszkodtunk és dulakodtunk”

A mosonmagyaróvári rendőrök két férfival szemben indítottak büntetőeljárást, akik az utcán bántalmazták egymást.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Csapdába ejtették a rablót, aki azért kifosztotta a kasszát

A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság járőrei még a dohányboltban elfogták a bűnelkövetőt. A nyomozók kezdeményezik letartóztatását.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Őrizetben az árnyékbokszoló

Alkalmi ivócimboráját rabolta ki a gyanú szerint egy férfi a IV. kerületben, az újpesti rendőrök egy órán belül elfogták.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság