Bűnügyek

Lezárt akta: milliós átverés

Internetes vásárlás, több százezer forintos előre utalás ismeretlennek, futás a pénz után, majd csalódott rendőrségi feljelentés. A szentendrei nyomozók már az elején tudták, nem állnak meg egy rendbeli gyanúsításnál – hat lett belőle.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lezárt ügy: közösen mentek lopni

A rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát azzal a két férfivel szemben, akik a megalapozott gyanú szerint több helyről is loptak Hajdúböszörményben.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

​Gombócból is sok

A fővárosi nyomozók elfogták a tizenhatszorosan körözött férfit.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Lezárt akta: műszaki cikkeket lopott

A pétervásárai rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Postaládából a zsebbe; őrizetben a feltételezett elkövető

A szécsényi rendőrök előterjesztést tettek a nagylóci férfi letartóztatásának indítványozására, aki postaládából lopott el készpénzt.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lezárt akta: élet elleni támadássá minősítve

Jármű önkényes elvételének indult, emberölés kísérleteként zárult az a büntetőeljárás, amelyet most fejeztek be a Pest megyei vizsgálók. A gyanú szerint a 32 éves pándi férfi szemet vetett 71 éves áldozata autójára, amelyet nem pénzzel, késszúrásokkal akart birtokba venni.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kitartott

Éles lőfegyvereket is lefoglaltak az erzsébetvárosi rendőrök egy VII. kerületi lakásban. A TEK segítségével szerdán hajnalban ütöttek rajta az ott lakó fiatalemberen, aki a megalapozott gyanú szerint fenyegette és bántalmazta prostituáltként dolgozó volt barátnőjét, keresetét pedig az utolsó fillérig elvette.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Őrizetben a díler

A rendőrök elfogták és őrizetbe vették azt a szendrői férfit, aki drogot árult a lakásán.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Dílereket fogtak el a debreceni rendőrök

A nyomozók két férfit és egy nőt vettek őrizetbe.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság