Országos összesítő
Az elmúlt nap eseményei számokban.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
Háza udvarán termesztett kábítószert tartalmazó kendert egy férfi Vésztőn. Amikor megjelentek nála a rendőrök, a tövek egy részét már levágta és azok szárítását is megkezdte. A nyomozók több mint 3 kiló növényt foglalt le tőle. A rendőrség befejezte az ügy vizsgálatát.
A Csongrádi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai befejezték a nyomozást egy férfi ügyében, aki betörte egy üzlet kirakatát, ahonnan játékokat lopott el.
A rendőrök elfogták azt a férfit, aki a vitapartnerének az alkarját és a sípcsontját is eltörte Komlón.
Egyedi azonosítójellel visszaélés miatt kell felelnie annak a járművezetőnek, aki egy másik autóra kiadott rendszámtáblát használva közlekedett Csongrádon.
Idős embertől loptak beltéri egységet Sarkadon. A rendőrök rövid idő alatt elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfit. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.
A rendőrök Pécsett ellenőrizték a sofőrt, az is kiderült, soha nem volt vezetői engedélye.
A pécsi rendőrök egy 31 éves kazincbarcikai férfi ellen indítottak eljárást.
Az elmúlt 24 órában történt.
Az elmúlt 24 óra rendőrségi eseményei számokban.