Kerítésnek csapódott az autó – videóval

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A balesetben megsérült a 43 éves sofőr és 16 éves utasa, aki az ütközés erejétől kirepült az autóból. A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2015. július 12-én 19 óra 49 perckor egy Ford típusú személygépkocsi közlekedett Debrecenben a Monostorpályi úton a Málna utca felől az Alma utca irányába. A sofőr haladása során feltételezhetően nem az út vonalvezetésének megfelelően választotta meg a sebességét, így gépjárművével ráhajtott a menetiránya szerinti bal oldali útpadkára, amelyet követően kidöntött egy fát, majd nekicsapódott egy Monostorpályi úti családi ház kerítésének.

A balestben a személygépkocsi sofőrje, egy 43 éves férfi és 16 éves fia megsérült, őket a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték.

A balesetet látta egy Volkswagen Polo típusú személyautó sofőrje és utasa, akik a Ford után közlekedtek, azonban ők a helyszínről segítségnyújtás nélkül elhajtottak.

A helyszínelés és műszaki mentés idejére a rendőrök a Monostorpályi út balesettel érintett szakaszát teljes szélességében lezárták és a forgalmat a környező utcákba terelték.

A rendőrök még aznap éjszaka azonosították a Volkswagent vezető 20 éves helyi fiatalembert és utasát, egy 19 éves helyi fiút, akik a helyszínelés közben visszamentek a Monostorpályi útra. Őket a járőrök előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra, ahol az elszámoltatásuk megtörtént.    

A Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a 43 éves férfival szemben közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének gyanúja, míg a 20 és 19 éves helyi fiatalemberek ellen segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított büntetőeljárást.

 

<< Vissza az előző oldalra