Egy nap alatt hét ittas járművezetővel szemben intézkedtek a rendőrök Győr-Moson-Sopron megyében
Közülük hárman balesetet is okoztak, amelyekben két ember megsérült.
Közülük hárman balesetet is okoztak, amelyekben két ember megsérült.
A kecskeméti rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát, és vádemelést javasolnak a dabasi gyanúsítottal szemben.
Csaknem 70 km/h-val lépte túl a megengedett sebességhatárt egy személyautó vezetője.
A Csongrád megyei rendőrök ittas sofőrrel szemben intézkedtek Szeged-Petőfitelepen.
Cél a közlekedésbiztonsági helyzet javítása.
Személygépkocsi és motor ütközött Debrecen és Bocskaikert között.
A sofőr figyelmetlensége vezetett balesethez Debrecen közelében, a 33-as számú főúton.
A férfi autójával először egy hirdetőtáblának, majd egy ház falának hajtott Debrecenben.
Feltehetően ittas volt az a járművezető, aki kedden éjszaka Kisszélyben egy villanyoszlopnak hajtott. Az autót vezető 37 éves pálfai férfi belehalt sérüléseibe.
Egy magyar férfi birtokában volt a jármű.
A személygépjárművek is közlekedhetnek az Ártánd Közúti Határátkelőhely felé.
Megnövekedett a határátlépés és a várakozás ideje a román határszakaszon, emiatt a személygépjárművek forgalmának terelésére kell számítani a 42-es számú főúton Hajdú-Bihar megyében.
A hajdú-bihari egyenruhások egy idős férfinek segítettek kereket cserélni.
Az egyenruhások segítsége nélkül nem tudtak volna partot érni.
Ne feledjék, hogy a szabálykövető közlekedéssel megelőzhetőek a balesetek!
Egy parkoló autónak ütközött az a sofőr, akivel szemben büntetőeljárást indítottak a rendőrök.
Több járművezető sem adta meg az elsőbbséget a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen. A debreceni rendőrök eljárást indítottak velük szemben.
A Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság befejezte annak a balesetnek a vizsgálatát, amiben hárman sérültek meg.
A debreceni rendőrök befejezték a baleset vizsgálatát.
A Tatai és a Tatabányai Rendőrkapitányság területén végeztek sebesség-ellenőrzést a rendőrök.