64 büntetőpontot motorozott össze
A III. kerületi rendőrök közúti ellenőrzésén akadt fenn az a motoros, aki büntetőpontokat és szabálysértési feljelentéseket kapott, a vezetői engedélyét pedig át kellett adnia.
A III. kerületi rendőrök közúti ellenőrzésén akadt fenn az a motoros, aki büntetőpontokat és szabálysértési feljelentéseket kapott, a vezetői engedélyét pedig át kellett adnia.
Összehangolt közlekedésrendészeti akciót tart a rendőrség, amely elsősorban a tehergépjárművek és autóbuszok, valamint vezetőik ellenőrzésére terjed ki.
Beköszöntött a jó idő, a motoros és kerékpáros szezon kezdete.
Az érintett útszakaszon nem ő volt az első járművezető, aki így közlekedett és felháborodást váltott ki az arra haladó, szabályosan haladó sofőrökből.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai huszonkét ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év tizennyolcadik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.
Pusztán a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia Balmazújvárosnál. A rendőrök lezárták a baleset körülményeinek vizsgálatát.
Összehangolt akció és finn módszeres ellenőrzés zajlott Kaposváron és vonzáskörzetében, hatvanegy szabálysértővel szemben léptek fel a rendőrök.
Bíróság elé állhat az a fiatal lány, aki alig fél év alatt kétszer ült ittasan a volán mögé.
Sebességmérés a XVIII. kerületben.
A balesetek megelőzése, valamint a szabályszegések visszaszorítása érdekében ellenőrizték a rendőrök a járművezetőket.
Az egyenruhások folyamatosan ellenőrzéseket tartanak Veszprém vármegye útjain.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság budai kerületi kapitányságai közlekedésrendészeti akciót tartottak az elmúlt hétvégén.
Akadt dolguk a budapesti rendőröknek, amikor a buszsávok szabályos használatát ellenőrizték.
Megszűnt a forgalomkorlátozás.
Budapest IX. kerületében az autópálya mindkét forgalmi sávját a centrum irányába lezárták.
Tárnok és Érd között a forgalom zavartalanul haladhat.
Tárnok és Érd között torlódásra számíthatnak.
Meghúzták az autóját, ezzel hívta fel a rendőrséget egy férfi Békéscsabán. A közlekedésiek azonban kiderítették, hogy nem neki okoztak kárt, hanem éppen ellenkezőleg, ő ment neki egy másik kocsinak.
A közlekedési lámpa jelzéseinek a figyelmen kívül hagyása Nógrád vármegyében is a legsúlyosabb szabályszegések közé tartozik, amelynek következménye tragikus is lehet.
A kisebb közlekedési szabályszegések elkövetői mellett engedély nélkül átalakított, forgalomból kivont, biztosítás nélküli járművek vezetőivel szemben intézkedtek a budapesti egyenruhások az elmúlt hétvégén.