Közlekedésrendészet

Vonat elé hajtott

Sérülés nélkül úszta meg a balesetet a sofőr.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Figyeljünk jobban a jelzőtáblákra!

Az elsőbbségi szabályok megszegése miatt egy vétlen motoros sérült meg a Mosonmagyaróváron történt közlekedési balesetben.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt hét közlekedésrendészeti tapasztalatai Fejér vármegyéből

Az elmúlt hét során hat személyi sérüléssel végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök, melyből két esetben ittas volt a balesetet okozó jármű vezetője.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Tarolt a sofőr

Tehergépkocsinak, kukának, jelzőtáblának és virágládának is nekiütközött egy sofőr Esztergomban, aki ittas állapotban ült volán mögé.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Múlt heti balesetek Veszprém vármegyében

A rendőrök összesen 27 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Figyelmetlenül vezetett

Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a győri rendőrök.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nem volt megfelelő a követési távolság

A budapesti férfi által okozott balesetben egy tehergépjármű és négy személyautó ütközött össze Székesfehérvár külterületén.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Magas kockázati tényezőt jelentenek

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai huszonhárom ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év tizenhatodik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Tetten ért túlsúlyosok

A tiszaújvárosi rendőrök a 35-ös számú főúton vonták intézkedés alá azokat a sofőröket, akik járműszerelvényeikkel a megengedett legnagyobb össztömeget jelentősen meghaladva közlekedtek.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Teljes útlezárás

Vízátfolyás Albertirsa és Pilis között az M4 autópályán.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Roadpol Truck & Bus eredmények Fejér vármegyéből

A rendőrök 2023. május 8. és május 14. között Fejér Vármegye közútjain 269 tehergépkocsit és 27 autóbuszt ellenőriztek.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

ROADPOL TRUCK & BUS – EREDMÉNYEK

A rendőrök 2023. május 8. és május 14. között Magyarország közútjain 4 456 tehergépkocsit és 451 autóbuszt ellenőriztek.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
ORFK Kommunikációs Szolgálat

Szombati 48

A néhány órás sebességellenőrzés alatt két helyszínen mértek a kollégák, a 6-os számú főúton 42, míg Szedres belterületén 6 gyorshajtóval szemben intézkedtek.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Tizennégyet egy napon

Győr-Moson-Sopron vármegye területén a rendőrök a tegnapi nap folyamán 5 személyi sérüléssel járó, illetve 9 anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Átfogó ellenőrzés az M3-as autópálya Szabolcs megyei szakaszán

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt szervezésében, az együttműködő hatóságokkal közösen tartott a rendőrség fokozott közlekedésrendészeti és mélységi migrációs ellenőrzést.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Közlekedésrendészeti összefoglaló Bács-Kiskun vármegyéből

Múlt héten a vármegyei top gyorshajtó lakott területen belül 119 km/h-val közlekedett. 200.000 forint bírságot és 8 előéleti pontot ért a jogsértés.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság