Közlekedésrendészet

Halálos baleset a XXI. kerületben

Két autó ütközött össze frontálisan Csepelen.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Engedély nélkül, bódultan vezetett

Az esztergomi rendőrök őrizetbe vették a sofőrt.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

500 járművezetőből 0 ittas

Nyírbátorban az ellenőrzött járművezetők közül senki sem bizonyult ittasnak.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Horrorkaraván kiszűrve

Nem mindennapi megoldást választottak két jármű és egy utánfutó összekapcsolására.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nekik mindegy volt

Tolna vármegyében öt ittas és két eltiltás hatálya alatt közlekedő sofőrrel szemben intézkedtek az egyenruhások a hétvégén.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Elhajtott a helyszínről

A soproni rendőrök 20 perc leforgása alatt elfogták azt a fertődi sofőrt, aki – vélhetően alkoholos állapotban – balesetet okozott, majd gépkocsijával elhagyta a helyszínt.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Halálos baleset Józsefvárosban

Villamosmegállóhelybe sodródó autó ütött el egy nőt a Harminckettesek terénél.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Helyreállt a forgalom az Alagút utcában

Ismét zavartalanul haladhat a forgalom az I. kerületben, a Váralagútban.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A közlekedők biztonságáért

Folyamatosak a rendőri ellenőrzések Fejér vármegye közútjain.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lezárt akta: pillanatnyi figyelmetlenség súlyos következménnyel

A kunszentmiklósi közlekedési szakemberek vádemelést javasolnak egy férfi ellen, aki nekiment egy fának az autójával. A balesetben ő és utasa is megsérültek.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ivott, vezetett, balesetezett

Két jelzőtáblát is kidöntött, mielőtt lesodródott az útról és árokba hajtott egy autós a 47-es számú főút Csorvás és Békéscsaba közötti szakaszán. A férfi, aki a balesetben súlyosan megsérült, ittasan ült volán mögé. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ittasan okozott balesetet a sofőr

A kaposvári rendőrök a férfi ellen eljárást indítottak.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Túlsúly

Két horrorkaraván is fennakadt a hálón Pest vármegyében.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy óra alatt két sorompót is letörtek

Figyelmetlen tehergépkocsivezetők két csapórudat is letörtek a Földes és Báránd között lévő vasúti átjáróban. A rendőrök büntetőeljárást indítottak velük szemben.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Drónnal és civil autókkal a szabályszegőkkel szemben Siófokon is

Összehangolt akció és finn módszeres ellenőrzés a Siófoki Rendőrkapitányság illetékességi területén, 75 szabálysértővel szemben léptek fel a somogyi rendőrök.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság