Három gépjármű ütközött össze az M1-es autópályán
A baleset miatt a fővárosból kifelé vezető oldalon torlódásra kell számítani.
A baleset miatt a fővárosból kifelé vezető oldalon torlódásra kell számítani.
Menetközben kötötte be a biztonsági övet az a két sofőr, akiket a rendőrségi drón tetten ért. A közúti közlekedési balesetek számának csökkentésére és a közlekedők szabálykövető magatartásának megerősítésére irányulnak a rendőrség közlekedésrendészeti akciói. Legutóbb az M3-as, M30-as autópályán ellenőriztek a rendőrök.
A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a rendőrök a sebességtúllépések megelőzése, valamint a gyorshajtók kiszűrése érdekében ellenőrzést hajtottak végre.
Motoros rendőrök szűrték ki a forgalomból Kótajban.
A Miskolci Görögkatolikus Általános Iskolánál is rendőrök vigyáztak a tanévet megkezdő iskolásokra, ahogyan tették ezt Borsod-Abaúj-Zemplén megye több pontján.
A fülhallgatóból bömbölő zene vagy az úttesten átkelés közben bámult mobiltelefon jelentette veszélyre is felhívták a tanévet kezdő gyerekek figyelmét a budapesti rendőrök.
Az egyik Vas megyében is vezető baleseti okra, a gyorshajtásra és annak következményeire hívja fel a figyelmet a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság!
A rendőrök befejezték a helyszínelést, a lezárás megszűnt.
A Nógrád Megyei rendőrök akciót szerveztek Salgótarjánban az ittas járművezetők forgalomból történő kiszűrésére.
A Váci út forgalmát a rendőrök az Árva utca irányába terelik.
A zalai rendőrök a 7-es számú főúton tartottak ellenőrzést.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai 31 ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év 34. hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.
A győri rendőröket egy személyi sérüléssel járó közlekedési balesethez riasztották.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Balesetmegelőzési Bizottság (BAZ MBB) idén második alkalommal hirdette meg a mezőgazdasági gépet vezető mezőgazdászok közlekedési versenyét.
A vásárosnaményi és a fehérgyarmati rendőrök közös közlekedésrendészeti ellenőrzést tartottak.
A rendőrök befejezték a helyszínelést, a lezárás megszűnt.
Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök az M1-es autópályán.
A baleset miatt a főutat mindkét irányban lezárták - torlódásra kell számítani.
A Budapesti Közlekedési Központtal kötött stratégiai partnerség keretében 2022. augusztus 25-én ismét ellenőrizte a buszsávok szabályos használatát a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Nem elég, hogy nem volt vezetői engedélye, bódult is volt az a férfi, aki Ászáron okozott balesetet a hétvégén.