Jelentkezzen, ha látja!
Eltűnés miatt keresi a Komáromi Rendőrkapitányság Molnár Melissza Noémit.
Eltűnés miatt keresi a Komáromi Rendőrkapitányság Molnár Melissza Noémit.
A hajdúhadházi rendőrök a lakosság segítségét kérik.
A járőrök egy órán belül azonosították, majd elfogták a 28 éves elkövetőt.
A Nyíregyházi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri.
A M0 és az M4 autóutakon is ellenőrzésekre számíthatnak a járművezetők.
A haláleset körülményeit a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság vizsgálja.
Sajtótájékoztatóval egybekötött börzével vette kezdetét a Biztonság Hete programsorozata a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE), mely szeptember harmadik hetében várja a közlekedésbiztonság iránt érdeklődő kicsiket és nagyokat egyaránt.
A rendőrök egymillió forintot meghaladó közigazgatási bírságot szabtak ki.
A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság a Készenléti Rendőrséggel közösen hajtott végre célirányos ellenőrzést Kaposváron.
Lopások mellett állatkínzásért is felelnie kell annak a fiatalkorúnak, aki az ellene folyamatban lévő eljárás ellenére sem hagyott fel a bűnelkövetéssel.