Erővágóval ment „dolgozni”
A Szombathelyi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri a felvételeken látható férfi azonosításában.
A Szombathelyi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri a felvételeken látható férfi azonosításában.
A szomszéd házon elhelyezett biztonsági kamera felvétele buktatta le azt a nagylóci férfit, aki a betörés után nagy méretű tévével sétált haza.
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság óvatosságra figyelmezteti a közlekedőket a kánikulában.
Véget ért a 2024-es Sziget Fesztivál. A Budapesti Rendőr-főkapitányság prevenciós pontot működtetett, a rendőrök egyenruhában és civilben is ügyeltek a látogatók biztonságára.
A közeli boltba akart elmenni sportmérkőzések eredményeire fogadni egy férfi Békésen. Ittasan indult el egy kisbusszal, de a tétet már nem tudta megtenni, mert balesetet szenvedett. Büntetőeljárás indult az ügyében, vádat emelhetnek ellene.
A nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy gyöngyösoroszi lakost, aki több betörést követett el a településen.
Herenden szűrtek ki a forgalomból egy bódult sofőrt, akinél marihuánás cigarettákat is találtak a járőrök.
A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.
Egy szászországi kisvárosban meggyűlt a rendőrök baja egy hattyúcsaláddal, melynek tagjai előszeretettel vándorolnak a település széléről annak központjába. Egy héten belül négyszer kellett miattuk leállítani a forgalmat.
Rajkától Nagylakig az M15-M1-M0-M5-M43 gyorsforgalmi utakon haladnak majd rendőri felvezetéssel a járművek.