A Bács-Kiskun megyei rendőrök felkészültek a tanévre

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Megyeszékhelyünk egyik belvárosi általános iskolájában 2013. szeptember 2-án 8 órakor - mint Bács-Kiskun megye több oktatási intézményében is - becsengettek, elkezdődött a 2013/14-es tanév.

Az évnyitón részt vett egy bűnmegelőzési és egy baleset-megelőzési szakterületen dolgozó rendőr is. Az első osztályos tanulóknak az iskolában - a Bács-Kiskun Megyei Balesetmegelőzési Bizottság által biztosított - láthatósági mellényt, üzenőfüzetet és fényvisszaverő csuklópántot osztottak ki az egyenruhások.

A tanévnyitó után - az ajándékosztás közben - Geisztné Kamasz Erzsébet r. őrnagy pár jó szóval köszöntötte az elsősöket. Bemutatkozva a nebulóknak elmondta, hogy tanáraik mellett az iskolarendőrhöz is fordulhatnak problémáikkal, kérdéseikkel.

 

Bács-Kiskun megyében az idei tanévben 102 településen 154 oktatási intézményben 125 iskolarendőr teljesít szolgálatot.

„Az iskola rendőre” program 2008. szeptember 1-jén indult, mely az eddigi tapasztalatok alapján nagymértékben segítette a gyermekek védelmére irányuló átfogó bűn- és baleset-megelőzési tevékenységet. Elmondható, hogy a rendőri jelenlét miatt a gyermekek, a pedagógusok és a szülők egyaránt nagyobb biztonságban érzik magukat, valamint az is érzékelhető, hogy az iskolák környékén a gépkocsivezetők sokkal figyelmesebben, a közlekedési szabályokat betartva közlekednek.

 

A szeptemberi iskolakezdéssel járó megnövekedett forgalom miatt Bács-Kiskun megyében a kijelölt helyeken rendőrök segítik a gyalogos és autósforgalmat, figyelemmel kísérik a gyalogos-átkelőhely megközelítését, a biztonsági öv és a gyermekülés használatát. Ezzel a rendőrség arra törekszik, hogy senki ne váljon közlekedési baleset áldozatává.

<< Vissza az előző oldalra