A baleset-megelőzési munkát értékelték Győr-Moson-Sopron vármegyében

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Baleset-megelőzési Bizottság 30 éves fennállásának alkalmából a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén, a közlekedés biztonságának jobbításáért dolgozó szakemberek elismeréseket vehettek át.

Gyirmóton tartotta a 2022-es évértékelőjét a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Közlekedési Baleset-megelőzési Bizottság 2023. március 30-án a délelőtti órákban. Az ülést dr. Forrai Zsolt r. ezredes vármegyei rendészeti rendőrfőkapitány-helyettes, a Vármegyei Baleset-megelőzési Bizottság elnöke nyitotta meg. Az ülésen résztvevők az aktuális baleseti helyzetet tárgyalták át, tájékoztatást kaphattak a vezető baleseti okokról, illetve a 2023-as években kitűzött célok megvalósítására vonatkozó feladatokról tanácskoztak. Az eseményen jelen volt Németh Zoltán, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Közgyűlés elnöke, a rendőrség részéről dr. Varga Péter rendőr dandártábornok, vármegyei rendőr-főkapitány, Nagy Ágnes rendőr ezredes vármegyei bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettes is.

1

Németh Zoltán elnök, dr. Varga Péter rendőr dandártábornok, vármegyei rendőr-főkapitány és dr. Forrai Zsolt rendőr ezredes Vármegyei Baleset-megelőzési Bizottsági elnök az OBB által adományozott ezüst emlékérmeket adott át:

  • Gerendai Sándorné nyugalmazott rendőr őrnagy asszonynak,
  • Böröcz Péter rendőr alezredes, Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály vezetőjének,
  • Makó László rendőr alezredes, Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály vezetőjének,
  • Nagy Gábor rendőr alezredes, Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály kiemelt főelőadójának,
  • Markotányos Tivadar Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatal Közlekedési, Műszaki Engedélyezési-, Mérésügyi és Fogyasztóvédelmi Főosztály vezetőjének és
  • Litomiczky Károly Zoltán gépjárművezető-képzés, képzésfelügyelőjének.

3

A Győr-Moson-Sopron vármegyében közúti közlekedési balesetben elhunytak emlékére kiírt „Emlékmű pályázat” nyertesei ajándékutalvány és emléklap elismerésben részesültek:

  • 1. helyezést elért Vörös Viktória,
  • 2. helyezett Tóth Gabriella, illetve
  • 3. helyezést elért Kovács Alexa Viktória.

2

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetése jutalomban részesítette továbbá a vármegye területén 2022. évben a legtöbb ittas gépjárművezetővel szemben intézkedő kollégáinkat:

  • Bajusznács Mihály rendőr törzszászlóst, a Soproni Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztály körzeti megbízottját,
  • Horváth Balázs rendőr törzsőrmestert, a Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály járőrparancsnokát,
  • Nagy Bence rendőr törzsőrmestert, a Kapuvári Rendőrkapitányság Rendészeti Osztály járőrparancsnokát.

Gratulálunk a díjazottaknak!

<< Vissza az előző oldalra