A BALESETMEGELŐZÉS A CÉL

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Baleset-megelőzési Bizottság, a megye közlekedésbiztonságát értékelte.

Az évértékelőt, 2023. április 13-án a főkapitányság tanácstermében tartották, melyen a közlekedési szakemberek áttekintették és értékelték a megye közlekedésbiztonsági helyzetét. Szó esett az elmúlt időszak főbb baleseti mutatóiról, illetve a balesetek megelőzése érdekében kifejtett tevékenységekről.

 

Az eseményen, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti szakemberein túl megjelentek a közúti közlekedés biztonságáért felelős, illetve abban érintett további szervek és szakemberek is.

 

Az értekezlet Czinege László, r. dandártábornok, vármegyei rendőrfőkapitány, a bizottság elnökének köszöntőjével vette kezdetét, majd Szerencsi Árpád r. alezredes rendészeti rendőrfőkapitány-helyettes osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel, aki elmondta, a bizottság – és egyben a rendőrség - különös figyelmet fordít a balesetek csökkenő tendenciájának elérésére.

 

Varga János r. alezredes közlekedésrendészeti osztályvezető a bizottság ügyvezető elnöke, és Danyikó Zoltán r. törzsőrmester a bizottság titkára adtak tájékoztatást az elmúlt időszak főbb baleseti mutatóiról, illetve a balesetek megelőzése érdekében kifejtett tevékenységről.

 

Az ülésen továbbá, a közlekedésbiztonság javítása érdekében végzett kiemelkedő munkája, valamint az ORFK-OBB baleset-megelőzési tevékenységének támogatása elismeréseként ezüst emlékérem tárgyjutalomban részesült: Dr. Lovassyné Németh Mária nyugalmazott r. alezredes, Varró József r. főtörzszászlós, Palatinusz Attila r. zászlós, Peiker Tamás, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megyei igazgatója és Kunhalmi Zoltán, a Kerékpáros Miskolc Egyesület elnöke.

<< Vissza az előző oldalra