A biztonságos közlekedés érdekében

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ismét összevont ellenőrzést tartanak a rendőrök Debrecenben.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság 2014. augusztus 22-én 12 órától Debrecenben ismét közlekedésbiztonsági ellenőrzést tart a helyi, illetve a megye területén található rendőrkapitányságok közlekedésrendészeti állományának összevonásával.

 

A rendőrök kiemelt figyelmet fognak fordítani az ittasságra, valamint a sebesség és a passzív biztonsági eszközök – gyermekbiztonsági rendszer, biztonsági öv – használatára vonatkozó szabályok betartására, továbbá a járművek műszaki állapotára.

 

Az ellenőrzésben résztvevő egyenruhások nagy hangsúlyt fektetnek majd – a közlekedési balesetek gyakori okaként jelentkező – a mozgásban elkövetett dinamikus szabálysértések elkövetőinek, illetve az elsőbbségi szabályok megsértőinek a forgalomból történő kiszűrésére.

 

A rendőrség célja, hogy a város közigazgatási területén csökkenjen a közúti közlekedési balesetek száma, a közlekedésbiztonsági helyzet javuljon és a bekövetkezett közlekedési események súlyossági foka mérséklődjön.

<< Vissza az előző oldalra