A fürdőzés veszélyei

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Győr-Moson-Sopron Megyei Közlekedési Baleset-megelőzési Bizottság néhány jó tanácsa a szabad vizek kedvelőinek.

A nyár, főként a nagy meleg, a vízpart mellé csábítja a fürdőzni vágyókat. Ennek elmaradhatatlan velejárója a szabad vizek, szabadstrandok környékének látogatása, amely különösen népszerű programnak ígérkezik.

A vízi balesetek megelőzésére az alábbiakban fordítsanak figyelmet:

- A szabad vizeken, folyókon, holtágakon, egyéb vízfelületeken általában megengedett a fürdőzés. Ennek ellenére előfordulhat, hogy a kiválasztott helyen a fürdést táblával jelölve egyértelműen megtiltották.  A további főbb szabályok között kell kiemelni a hidak, kikötők, révátkelők és egyéb vízi műtárgyak (duzzasztómű, zsilip, stb.,) 300 méteres körzetében a fürdőzés tilalmát.

- Nem megengedett a hajóútban történő tartózkodás, ezért pl. a Duna folyó átúszása szabályellenes.

- Kellő óvatosság szükséges az ismeretlen vizeken, hiszen a víz alatti, nem látható tárgyak, faágak és egyéb akadályok könnyen sérülést, a folyókon - különösen a Dunán - gyakori örvények meglepetést okozhatnak, ami igen súlyos következményekkel jár, gyakran vízbefúláshoz is vezethet.

Mindezek figyelembevételével ajánlatos a megfelelő biztonsági feltételekkel ellátott kijelölt fürdőhelyek, ismert szabad strandok igénybevétele még abban az esetben is, ha néhány kilométerrel többet kell kerékpározni vagy autózni a szabadvíz közeli kikapcsolódás reményében.

- Mivel a szabad vizek hőfoka általában elmarad a strandfürdők hőmérsékletétől, ne feledjék a fő szabályt, hogy a hőségtől felhevült testtel való vízbe ugrás még a jól úszóknál is könnyen izomgörcshöz, sőt vízbe fulladáshoz is vezethet.

Kellemes nyarat kíván Győr-Moson-Sopron Megyei Közlekedési Baleset-megelőzési Bizottság!

<< Vissza az előző oldalra