A kerékpározás szabályairól tartottak előadást a győri rendőrök

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az egyenruhások ezúttal a Prohászka Ottokár Orsolyita Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda táborozó diákjait látogatták meg.

A Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai 2020. június 18-án, a győri Prohászka Ottokár Orsolyita Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda nyári táborának résztvevői figyelmét hívták fel a kerékpározás szabályaira. Makai Júlia Zsuzsanna rendőr őrnagy a gyerekeket érintő KRESZ szabályokról adott tájékoztatást, a kerékpár kötelező felszereléseit ismertette, valamint felhívta hallgatósága figyelmét a fejvédő használatának jelentőségére. A jelenlévők az interaktív foglalkozás során közvetlenül tehették fel a témával kapcsolatos kérdéseiket az őrnagynak. Az előadás után a diákok megismerkedhettek a rendőrök felszereléseivel, többek között egy rendőrautót is megtekinthettek.

..

A balesetek megelőzése érdekében a prevenciós szakember az alábbi tanácsokra hívta fel a figyelmet:

  • A gyalogosnak a járdán, ahol pedig járda nincs, a leállósávon, az útpadkán, vagy a kerékpárúton kell közlekednie. Ha az úton sem járda, sem leállósáv, sem útpadka, sem kerékpárút nincs – vagy az a gyalogosközlekedésre alkalmatlan -, a gyalogosok lakott területen lehetőleg a menetirány szerinti bal oldalon, lakott területen kívül mindig a bal oldalon, a járműforgalommal szemben közlekedhetnek az úttesten.
  • Lakott területen kívül, éjszaka és korlátozott látási viszonyok esetén a fényvisszaverő mellény (ruházat) használata kötelező. Emellett a fényvisszaverő karszalag, matrica is láthatóvá tesz, megvédhet.
  • A biztonságos közúti közlekedés elengedhetetlen feltétele a kerékpárosok esetében is a közlekedési szabályok pontos ismerete és azok megtartása.
<< Vissza az előző oldalra