A legjobbak két keréken

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Nógrád Vármegyei Balesetmegelőzési Bizottság az idei évben is megrendezte az általános iskolás korosztálynak szóló kerékpáros ügyességi versenyét.

A területi kerékpáros döntőre a vármegyeszékhelyen 2023. április 22-én került sor. Az általános iskolai tanulók részére megrendezett vetélkedő célja a gyerekek közlekedési ismereteinek bővítése, valamint kerékpáros ügyességi és szabályossági tudásuk fejlesztése volt.

A megmérettetésen közel 10 diák vett részt, akiknek szüleik, testvéreik és felkészítő pedagógusaik is szurkolhattak a verseny során, majd együtt örülhettek az elért eredményeknek.

A gyerekek a kerékpáros KRESZ tesztlap kitöltésével, valamint az ügyességi pályán mérték össze tudásukat.

A vármegyei kerékpáros verseny résztvevői közül fiú kategóriában Petróczy Botond Hunor bizonyult a legügyesebbnek, míg a lányok közül Fülöp Fanni vehette át az első helyezésért járó jutalmat. Mind a két fiatal a Salgótarjáni Általános Iskola Kodály Zoltán Tagiskolájának a diákja, akiket Gyöngyösi István pedagógus készített fel a megmérettetésre.

 

 

 

<< Vissza az előző oldalra