A megemlékezés napjai is biztonságban teljenek

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Tolna megyében idén is a rendőrök és polgárőrök segítik a biztonságos közlekedést.

Ezekben a napokban sokkal többen kelnek útra, ezért a közutakon, az autópályán, a főútvonalakon, a lakott területen belül, valamint a temetők környékén egyaránt fokozottabb rendőri jelenlétre számíthatnak.  

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a lakosság figyelmét az ilyenkor elszaporodó bűncselekmények megelőzésének fontosságára, valamint a biztonságos közlekedés szem előtt tartására.

A korábbi évekhez hasonlóan a rendőrség Tolna megyében is folyamatos rendőri jelenlétet biztosít a temetőknél a 2015. október 29-e és november 2-a közötti időszakban. A fokozott jelenlét célja a megemlékezések zavartalanságának biztosítása, a baleset-és bűnmegelőzés.

Amennyiben indokolt, az egyenruhások forgalomirányítással segítik a járművek folyamatos közlekedését. A nyugodt megemlékezés biztosításában a rendőrséggel együttműködve a polgárőrség is részt vesz.

A közlekedőknek érdemes készülniük arra, hogy az ország közútjain ilyentájt jelentősen megnő a forgalom, sőt, olyanok is autóba ülnek, akik nem vezetnek rendszeresen. Érdemes a szokásosnál is nagyobb figyelemmel és türelemmel haladni, még ha a zsúfolt utak miatt lassabbá is válik a haladás.

A temetők környékén számítani kell a járdáról váratlanul lelépő gyalogosokra, és érdemes felkészülni az úttesten tilosban átkelőkre is. Érdemes tehát a temetők környékén lassabban haladni, készülve a szabálytalanul parkoló autósokra is.

A temetők közelében megszaporodhatnak a gépkocsi feltörések, melyek nagyobb valószínűséggel kerülhetőek el, ha az autókban nem hagyunk pénzt, értékeket. Amennyiben ez nem megoldható, úgy ügyeljünk rá, hogy a kocsiban hagyott holmi ne maradjon szem előtt.

A temetőben is legyünk elővigyázatosak! A táskáikat ne hagyják őrizetlenül a sírokon, még annyi időre sem, míg esetleg vízért mennek, hiszen így megkönnyítik a tolvajok dolgát.

Aki mégis bűncselekmény áldozatává válna, haladéktalanul értesítse a rendőrséget az ingyenesen hívható 112-es központi segélyhívó telefonszámon.

<< Vissza az előző oldalra