A megye közlekedésbiztonságát értékelték

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Baleset-megelőzési Bizottság (MBB) 2016. március 3-án Edelényben tartotta éves ülését, melyen a közlekedési szakemberek áttekintették és értékelték a megye közlekedésbiztonsági helyzetét.

Az évértékelőn a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti szakemberein túl megjelentek a közúti közlekedés biztonságáért felelős, illetve abban érintett további szervek és szakemberek is.

dr.Vereckei Csaba r. dandártábornok megyei rendőrfőkapitány rendezvényt megnyitó szavai után Pitkó László r. alezredes, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály vezetője, az MBB ügyvezető elnöke, valamint Dr. Lovassyné Németh Mária r. alezredes, az MBB titkára adtak tájékoztatást az elmúlt csaknem egy év főbb baleseti mutatóiról. Ezen túlmenően az Edelényi Rendőrkapitányság illetékességi területére vonatkozóan Müller Róbert r. alezredes rendészeti osztályvezető, Gulyás László r. százados közlekedésrendészeti alosztályvezető és Szabó Péter r. főtörzsőrmester, míg országos viszonylatban Szádvári József r. alezredes az Országos Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztályának munkatársa tartott előadást. Az évértékelő bizottsági ülést megtisztelte jelenlétével Soltész András r. alezredes, az Edelényi Rendőrkapitányság vezetője és Molnár Oszkár Edelény város polgármestere is.

A tájékoztató során elhangzott, mely szerint 2015-ben – 2004 óta első alkalommal – emelkedett a személyi sérüléses közúti balesetek száma. Az is tény viszont, hogy az ittasan okozott balesetek csökkentek az elmúlt évhez viszonyítva, illetve egy hosszabb időintervallumot vizsgálva a sérüléssel és halállal végződő balesetek száma a 10 évvel ezelőtti számok felére esett vissza. Az adatokat tekintve a bizottság célul tűzte ki a korábbi évek csökkenő baleseti tendenciájának elérését, különös figyelmet fordítva a gyalogos- és kerékpáros balesetek megelőzésére. Az ülésen ismertették továbbá, hogy számos, a baleset-megelőzést szolgáló kezdeményezést indítottak útjára közös erőfeszítéssel az MBB tagjai, melyek további sikere közös érdekünk és felelősségünk!

<< Vissza az előző oldalra