A szénmonoxid mérgezés megelőzhető

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ha valaki magán érzi a szén-monoxid-mérgezés tüneteit, azonnal menjen a szabad levegőre, és tárcsázza a 112-es számot.

Az otthoni veszélyek közül az egyik legveszélyesebb egy mérgező gáz jelenléte, ami leggyakrabban a fűtési időszakban, ám azon kívül is okozhat mérgezést, súlyosabb esetben pedig halált. Ez a gáz a szén-monoxid, mely annyira mérgező, hogy akár három percen belül halált okoz.

Mivel a szén-monoxid-mérgezések gyakorisága megnő a téli időszakban, így tévesen a fűtési szezonnal hozzák kapcsolatba, pedig az év egészében jelenlévő veszélyről van szó. A szén-monoxid veszélyes mennyiségű feldúsulása a lakásban három okra vezethető vissza:

  1. Nem megfelelő a nyílt lánggal égő berendezés műszaki kialakítása.
  2. A nyílt lánggal égő berendezés levegő utánpótlása nem biztosított.
  3. Elmaradt a berendezések karbantartása, tisztítása, vagy a kéményseprés.

Az épületgépészeti berendezések beszerzésénél, felújításuknál és az épület szellőzésére kiható átépítés során minden esetben szükséges szakemberekkel konzultálni.

Szén-monoxid mérgezés esetén több dologra is figyelni kell, ha a bajba jutottakon segítünk. A helyiségben vagy akár az egész lakótérben még mindig kimutatható lehet a mérgező gáz, ezért azonnal ki kell hozni a bent tartózkodókat. A szabad levegőn helyezzük biztonságba a mérgezést szenvedett embereket, ájulás esetén pedig alkalmazzuk a stabil oldalfektetést.

Ha valaki magán érzi a szén-monoxid-mérgezés tüneteit, azonnal menjen a szabad levegőre, és tárcsázza a 112-es számot.

Ha növelni akarjuk a biztonságunkat, akkor érdemes szén-monoxid-érzékelőt vásárolni. Gondoskodjon arról, hogy a kéményseprők a rendszeres ellenőrzést elvégezhessék. Rendszeres időközönként vizsgáltassa meg, hogy tüzelőberendezései megfelelőek! Körültekintően üzemeltesse tüzelőberendezéseit, mindig gondoskodjon megfelelő levegő-utánpótlásról! Használjon szén-monoxid-érzékelőt, válasszon megfelelő típust és tartsa be a gyártó előírásait!

 

 

<< Vissza az előző oldalra