A szépkorúak biztonságáért

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bűn- és balesetmegelőzési előadást tartottak a rendőrök a salgótarjáni idősek klubjában.

A láthatóság fontossága és az idősebb korosztályt veszélyeztető leggyakoribb bűncselekmények elkerülése volt a témája azoknak az előadásoknak, melyet a salgótarjáni Ezüstfenyő Idősek Otthonában tartottak a napokban a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság és a Salgótarjáni Rendőrkapitányság munkatársai.

A közlekedésbiztonságról, azon belül a láthatósági eszközökről tartott előadáson Tamás-Kovács Andrea címzetes rendőr őrnagy kiemelte, hogy a láthatóság kérdésköre nem évszakfüggő, az év minden szakaszában fontos, hogy közlekedésünk során - gyalogosként, kerekesszékkel, vagy kerékpárral közlekedve – legyünk mindig jól láthatóak a közlekedés többi résztvevője számára is.

A hallgatóság részére – a láthatósági mellény mellett - bemutatásra kerültek olyan hétköznapi használati tárgyak - mint a láthatósági válltáska, vagy a fényvisszaverő karpánt - amik szintén elősegíthetik a közlekedők észlelését. A program fő célja a gyalogosok és a kerékpárosok védelme, a láthatóság elhanyagolásából adó balesetek megelőzése.

Bárnai Kinga címzetes rendőr őrnagy, a Salgótarjáni Rendőrkapitányság bűnmegelőzési előadója prezentációjában a szép korúak leggyakoribb áldozattá válására okot adó bűncselekmények, ezen belül a zseblopások és a betörések, valamint a közelmúltban gyakran előforduló „unokázós” trükkös lopások megelőzésére hívta fel a figyelmet. Kiemelte, hogy az idősek sérelmére elkövetett csalások és trükkös lopások elkövetői az emberi jóhiszeműségre építenek. A klub jelen lévő tagjai részletes tájékoztatást kaptak a különféle mechanikus és elektronikus vagyonvédelmi eszközökről, majd a bemutatott biztonsági eszközöket, és további szóróanyagokat vehettek át.

<< Vissza az előző oldalra