Akcióban a „Diákzsaruk”

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

„Egyenruhába” öltözött kisdiákok várják iskolatársaikat Szolnokon, a Fiumei Úti Általános Iskola közelében lévő gyalogos-átkelőhelynél is.

A  Szolnoki Rendőrkapitányság „Diákzsaru” programjának gyökerei hosszú évekre nyúlnak vissza, amikor elsőként öltötte fel a láthatósági mellényt és sapkát az első általános iskolás Szolnokon, hogy egy hivatásos rendőr társaságában biztosítsa társai biztonságát a gyalogos-átkelőhelyeknél.

A Szolnoki Rendőrkapitányság idén két intézményben indította el a népszerű programot. A Szent-Györgyi Albert Általános Iskola előtt már 2016. október 14-től segítik a gyermekek diáktársaikat. A Fiumei Úti Álalános Iskola 2016. december 1-jén csatlakozott a programhoz. Az iskola évek óta részt vesz a kezdeményezésben, ahol a gyerekek saját élményeiken keresztül sajátítják el a KRESZ szabályokat és nem csak elméleti, hanem gyakorlati tudásra is szert tesznek.

A 6. és 7. osztályos diák-zsaruk a reggeli órákban, az iskolakezdés előtt, az iskolák előtti kijelölt gyalogos-átkelőhelyeknél fényvisszaverő mellényben és baseball sapkában, jelzőtárcsával a kezükben segítik a rendőrök munkáját a közlekedők biztonsága érdekében.

 

 

<< Vissza az előző oldalra