„Alma-citrom” közlekedési akció

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Almával jutalmazták a gyerekek a szabályosan közlekedő járművezetőket Balmazújvárosban.

A Balmazújvárosi Rendőrkapitányság 2015. november 12-én "alma-citrom" elnevezésű közlekedési akciót szervezett, amely a közúti forgalomban részt vevő gépkocsikra és azok vezetőire terjedt ki. Az akcióban részt vettek az egyik balmazújvárosi általános iskola tanulói is. A gyerekek az ellenőrzés során megismerkedhettek a közlekedésben való biztonságos részvételhez elengedhetetlenül fontos biztonsági eszközökkel, az okmányokkal, a közlekedési szabályokkal és táblákkal, továbbá a rendőri karjelzésekkel és "társként" részt vehettek a rendőri feladatok ellátásában.

Amennyiben a rendőrök az igazoltatás során mindent rendben találtak, akkor a gyermekek almát adtak a járművezetők részére. Ha az egyenruhások valamelyik gépjárművezetőnél szabálysértést észleltek, akkor azt a diákok egy citrommal szankcionálták.

A kis "segédek" az igazoltatás végeztével a további biztonságos közlekedéshez elengedhetetlenül hasznos információkkal látták el a közúti forgalomban résztvevő sofőröket.

A gyermekek számára nagy élményt jelentett, hogy a Balmazújvárosi Rendőrkapitányság munkatársai mellett „teljesíthettek szolgálatot”.

 

<< Vissza az előző oldalra