Általános iskolások versenyeztek

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Kerékpáros Iskola Kupa és a Ki a mester két keréken? megyei döntőjét rendezték meg 2015. május 5-én Tatabányán.

Közlekedési ismeretekből és kerékpározásból mérhették össze tudásukat a Komárom-Esztergom megyei általános iskolások 2015. május 5-én. A tatabányai Földi Imre Sportcsarnokban megrendezésre került Kerékpáros Iskola Kupa és a Ki a mester két keréken? megyei döntőjén a résztvevő diákok először elméleti, majd gyakorlati feladatokat hajtottak végre azért, hogy kiderüljön, ki közülük a legfelkészültebb. A felmenő rendszerű csapatverseny célja a diákok közlekedési ismereteinek és gyakorlati tapasztalatainak bővítése.

 

Az általános iskolások többsége gyakran vesz részt kerékpárral a közúti forgalomban, ezért a rendőrök a balesetek megelőzése érdekében nagy hangsúlyt fektetnek arra is, hogy a szabályok betartására, követésére ösztönözzék a versenyzőket. A megyei megmérettetésen több mint 50 tanuló indult, akik közül a mocsai Arany János Általános Iskola két tanulója, a Fehér Balázs és Máté Loretta alkotta csapat képviseli Komárom-Esztergom megyét a Kerékpáros Iskola Kupa 2015. május 19-e és 21-e között Gyulán megrendezésre kerülő döntőjén. A Ki a mester két keréken? megmérettetésén a mocsai Arany János Általános Iskolát képviselő Dobek Eleonóra és Komódi Ákos jutott tovább az országos versenyre, mely 2015. július 7-e és 8-a között Baján kerül megrendezésre.

<< Vissza az előző oldalra