"Az iskola rendőre" program közlekedési akciója Pápán

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az iskolák előtti gyalogos-átkelőhelyeknél történő forgalomsegítés mellett, a kerékpáros diákokra is figyeltek a pápai rendőrök.

Az Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskolába kétkerekűvel érkező diákok járműveit a Pápai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának rendőrei nézték át. Ellenőrizték, hogy azok fel vannak-e szerelve a kötelezően előírt tartozékkal. Az átvizsgálást követően minden gyermek egy „Érj haza!” feliratú karkötőt vehetett át. Kaptak egy szülőknek szóló tájékoztató levelet is, amely részletesen tartalmazta a kötelező kerékpártartozékok megnevezését, ezzel segítve a szülőket a hiányosságok pótlásában.

 

Azok a gépkocsivezetők, akik a rendezvény helyszínén eleget tettek elsőbbségadási kötelezettségüknek és átengedték az iskolába igyekvő gyermekeket a zebrán, egy „Pápai Rendőrkapitányság” feliratú tollat vehettek át.

Pápa városában és több környező településen – szeptember 2-től, szeptember 30-ig – a reggeli becsengetés előtt, valamint az iskolanap végeztével segítik a diákok közlekedését a rendőrök és a pápai polgárőrök.

Az iskolák előtti gyalogos-átkelőhelyeknél történő forgalomsegítés mellett, a kerékpáros diákokra is figyeltek a pápai rendőrök.

 

<< Vissza az előző oldalra