Baleset-megelőzési évértékelő

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságon értékelték az idei év baleset-megelőzési munkáját és eredményeit.

A Bács-Kiskun Megyei Balesetmegelőzési Bizottság 2015. december 2-án tartotta évértékelő ülését, amelyen a megye szakemberei mellett részt vettek a bizottság együttműködői és partnerei is.

Újszászi Zoltán r. őrnagy, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának megbízott vezetője, a bizottság ügyvezető elnöke az idei év baleset-megelőzési tevékenység értékelése során többek között kiemelte, hogy a közlekedési balesetek főbb kiváltó okai továbbra is a gyorshajtás és az ittas állapotban elkövetett járművezetés. Beszédében kitért a passzív biztonsági eszközök használatának fontosságára, valamint ismertette a 2016. évre tervezett programokat, célkitűzéseket.

 

Ezt követően a helyi szervek illetékesei számoltak be a 2015. évben végzett baleset-megelőzési tevékenységeikről, a helyi prevenciós kampányokról.

Az osztályvezető az ülésen tárgyjutalmat adott át dr. Vaslóczki Ferenc r. alezredesnek, a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság megbízott vezetőjének a közlekedésrendészeti szakterületen az elmúlt 10 évben végzett kiemelkedő munkájáért. Elismerésben részesítette Bogárné Lábas Edina r. főtörzsőrmestert, a Kalocsai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának járőrét, Hagymási-Lakatos Lilla r. zászlóst, a Kalocsai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának baleseti-helyszínelőjét és Fodor Éva asszonyt, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának előadóját.

Az őrnagy úr az ülés zárásaként megköszönte a társzervek és az együttműködő szervezetek egész éves áldozatos munkáját. 

<< Vissza az előző oldalra