Baleset-megelőzési programok Várpalotán

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kerékpár-regisztrációval is várták az érdeklődőket.

A Várpalotai Rendőrkapitányság a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal együttműködve tartott családi napot a helyi Gál Gyula Városi Sportcsarnokban 2017. április 18-án. Az odalátogatók kipróbálhatták többek között a „részeg szemüveget” egy előre elkészített pályán, illetve kerékpáros közlekedéssel kapcsolatos feladványokat oldhattak meg.

A gyerekek különböző kirakókat rakhattak össze a Faller Jenő Szakközépiskola és Kollégium rendészeti szakos tanulóival, akik közösségi szolgálat keretében segítették a rendőrök munkáját. A legnépszerűbbnek a mágneses kirakótábla tűnt, mely játékos formában tanította meg, hogy melyek a kerékpár kötelező felszerelései, illetve mit ajánlott viselni kerékpározáshoz.

A rendezvény alkalmával kerékpár regisztrációra is sor került.

<< Vissza az előző oldalra